Kategória archívum: Hitel

Tavaszi hitelakció a bankoknál

Ha itt a tavasz, akkor a bankok is belelendülnek az akciókba. Egymást érik a jobbnál jobb hitelajánlatok, csak győzzük kiválasztani a számunkra éppen megfelelőt. Tavasszal az emberek számtalan új tervvel állnak elő, elkezdik a kertek tervezgetését, amely bizony sokszor hatalmas kiadást jelent. Ilyenkor az ingatlanpiac is fellendül, hiszen a lakásokon kívül a telkek is elkelnek.

Amit a vásárlói hitelről tudni érdemes

A fogyasztási kölcsön a mindennapi élet szokásos használati tárgyainak megvásárlásához, javíttatásához, illetve szolgáltatások igénybevételéhez – a természetes személy részére – nyújtott kölcsön, valamint a felhasználási célhoz nem kötött kölcsön, ha a kölcsönt a természetes személy nem üzletszerű tevékenysége keretében veszi igénybe. A hitelező még a hitelszerződés megkötését megelőzően, kellő időben köteles az erre a célra

Az elszámoltatás után hitelkiváltással versenyeznek a bankok a devizahitelesekért

Az elmúlt héten minden egyes devizahiteles ügyfél megkapta a tájékoztatót bankjától, és sokan tíz- vagy százezreket kaptak vissza az elszámoltatásnak köszönhetően. A pénzintézetek most új versenybe kezdtek az ügyfelek kegyeiért: hitelt kiváltó ajánlatokkal környékezik meg az adósokat, hogy az ő bankjukat válasszák a régi helyett. Ennek pénzügyi előnyei is lehetnek az hitellel rendelkező személyek szempontjából:

Mire számíthatnak az elszámoltatáskor azok, akiknek már felmondta a bank a hitelét?

Akiknek bankjuk már felmondta hitelszerződésüket, bonyolultabb helyzetben vannak az elszámoltatás alatt, mint az élő szerződéssel rendelkezők. Ennek tükrében rájuk speciális szabályok vonatkoznak, amiket az alábbiakban röviden leírunk. Amennyiben a hitelezőtől egy követeléskezelő már megvásárolta a devizahiteles tartozását engedményezés útján, akkor annak ügyleti kamatozása nem létezik, ennek következtében az adós már ’’csak” késedelmi kamatot fizet. Az

Az ünnepi ajánlatok veszélyei

pénzhiány

Ki ne szeretné, hogy kedvese, gyermeke, szülője a karácsonyfa alatt rejlő meglepetését kibontva igazi örömtől sugározva tartsa kezében az ajándékát. Mindenki fontos, hogy a tökéletes, a vágyott ajándékot adhassa meg szerettének. De minden áron? Bizony vannak, akik képesek Karácsonykor meggondolatlanul beleugrani egy olyan hitelbe, amelynek következményei, súlya az ünnepek elmúltával akár a következő év minden

Devizahírek: hogy állnak az ígéretek?

Hosszú évek teltek el a válság óta, amikor a devizahitelesek rádöbbentek, milyen nagy kockázatot is rejt az árfolyamváltozás. Azóta sokféle “ötlettel” rukkoltak már elő, néhány, mint a rögzített árfolyamon való végtörlesztés, az árfolyamgát, az eszközkezelő alap realizálódott is, de a devizahitelek végleges megoldását egyik sem jelentette. Most pedig az elszámoltatás, a fair bankolás és főként

Ketyeg az óra a devizahitelek kapcsán

Ma búcsút intünk a nyárnak, és holnaptól már elkezdjük a 2014. év őszi hónapjainak koptatását. Szeptember első napján újra beülnek a diákok az iskolapadokba, és vannak köztük, akik először lélegzik be majd az iskola levegőjét. A dolgozók közül is sokan belenyugodva sóhajtanak egy nagyot, hogy mostantól hajtás, és jó ideig szabadságra nem is lehet gondolni.

Mi lesz veletek devizahitelesek?

Bár kevesebben vannak kis hazánkban, akiket valamilyen formában nem érint a devizahitelek sorsa, mégis már hallani lehet, hogy a devizahitelesek “sirámai” sokakat zavarnak. Tény, hogy az időnként felerősödő devizahírek minden másnál nagyobb teret kapnak, de talán ezt ne a devizahitelesek már amúgy is terhelt számlájára írjuk, és főleg ne azokéra, akik még próbálnak kitartani, és

Hitelcsapda: aggasztó mindennapok

Nem szép dolog általánosítani, mert nem minden hitelcsapdában vergődő ember ugrott bele meggondolatlanul a hitelfelvételbe. Tény, hogy minden egyes kölcsönfelvétel előtt erősen sulykolják bele az emberbe, hogy jól gondolja át, mit bír el költségvetése, de közben ott a kényszerítő erő, hogy vannak helyzetek, mikor szükség van a pénzre. Időnként hiába van az embernek biztos munkahelye,

A félszocpol igénylés kinek jó?

Az elmúlt körülbelül fél évben számos hírportál és egyéb oldal is beszámolt arról, hogy 2014. márciusától újra igényelni lehet a félszocpolt használt lakás vásárlásra. A téma iránt sokan érdeklődtek, hiszen azok, akik jogosultak lehetnének rá, sokszor használt ingatlan állami támogatás igénybevételével történő megvásárlásával is megelégednének. Sajnálatos hírként látott azonban nemrég napvilágot, hogy sokan félreértelmezték az