Ketyeg az óra a devizahitelek kapcsán
Ma búcsút intünk a nyárnak, és holnaptól már elkezdjük a 2014. év őszi hónapjainak koptatását. Szeptember első napján újra beülnek a diákok az iskolapadokba, és vannak köztük, akik először lélegzik be majd az iskola levegőjét. A dolgozók közül is sokan belenyugodva sóhajtanak egy nagyot, hogy mostantól hajtás, és jó ideig szabadságra nem is lehet gondolni.
A 2014. év őszi időszaka viszont nemcsak a kötelező elfoglaltságok, a munka, az iskola szempontjából jelentős időszak, mert hiszen sok devizahiteles tekint aggódva, és reménykedve az elkövetkező hónapok elé. Hogy miért is sorsdöntő a most kezdődő negyedév a devizahitelesek szemszögükből? Azért, mert az ígértek szerint végre csökkenni fognak majd a devizások terhei.
Most még a várakozás ideje van, hiszen zajlanak a perek az állam és a pénzintézetek közt. Azt azonban már egyre többször lehet hallani, hogy őszre rendeződik majd a devizahitelek ügye, és számítani lehet a hitelek törlesztőrészleteinek minimum 20, de akár 25%-os csökkenésére is. Továbbá a forintosítás lehetőségét is ott lebegtetik még az adósok előtt jövőbeni megoldásként.
Ahhoz, hogy a devizahitelek ügye végre nyugodt mederbe terelődjön, az állam fontosnak tartja egy elszámolási kerettörvény elkészítését. Ez biztosítaná, hogy a bankok megfelelő módon egyenlítsék ki tartozásukat érintett ügyfeleik részére. A kerettörvény határozná meg emellett azt is, hogy miként enyhítené a devizások terheit a visszafizetendő összeg, hiszen többféle lehetőség is nyitva áll. A tőke csökkentése mellett a futamidő lerövidítése is ott található a megoldások sorában.