Hitelcsapda: aggasztó mindennapok

Nem szép dolog általánosítani, mert nem minden hitelcsapdában vergődő ember ugrott bele meggondolatlanul a hitelfelvételbe. Tény, hogy minden egyes kölcsönfelvétel előtt erősen sulykolják bele az emberbe, hogy jól gondolja át, mit bír el költségvetése, de közben ott a kényszerítő erő, hogy vannak helyzetek, mikor szükség van a pénzre. Időnként hiába van az embernek biztos munkahelye, hiába tudna kicsit spórolni, és betartani az “addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér” szabályt, azért egy lakás árát összerakosgatni nem igazán lehetséges, ha közben albérletben él az ember, és rendesen fizeti rezsijét, netán még hozzátartozóról is gondoskodnia kell.

Persze felvetődik a hitelspirálba került embert hallgató személyben, hogy vajon hogyan, miért jutott el a másik oda, hogy három, négy vagy akár még több hitelt is felvett, mikor már az elsőt sem nagyon tudta fizetni? A választ nem kell sokáig keresni, hiszen egyik oldalról ott vannak a könnyen elérhető kölcsönök, másrészt az a nem túl jó pénzügyi gondolat, hogy hitelből hitelt kifizetni előre vivő lehet. Pedig a legrosszabb ötlet tud lenni, amikor valaki jó ideje fizet egy hitelt, szinte vért izzadva, közben ezerrel keresi a megoldást, hogyan tudna szabadulni. Persze ajánlat van bőven, és könnyen elcsábul a nehézségekkel küzdő adós, ha olyan kölcsönlehetőséget lát, ahol kisebb a törlesztő, no meg egy kis tartalék is marad. Ilyenkor nem azt nézi, hogy mennyivel többet fizet majd ki az új kölcsön felvételével hosszútávon, például amiatt, hogy a már meglevő hitelnél lehet, hogy éppen csak a tőke van vissza, mert a kamatos kamatokat már kiegyenlítette.

Természetesen sokféle esettel lehet találkozni, van, amikor maga az eladósodott ember egymagában hibáztatható saját pénzügyi csődjéért, mert teljesen átgondolatlanul vette fel hitelét, hiteleit, jövőjét már a kölcsön felvételekor láthatóan ellehetetlenítve. Ugyanakkor olyan kedvezőtlen körülmények is közrejátszhatnak a hitelcsapdába kerülésnél, mint a napjainkban számtalan családot sújtó devizahiteles eladósodás, melynél a deviza árfolyamának még szakértők szerint sem várható drasztikus emelkedése játszott szerepet. De akár olyan előre nem vetíthető sorscsapás is érhet bárkit, hogy a hitel bevállalásakor még kétkeresős háztartásban él, majd elveszíti párját, és a hitel is a nyakán marad.

Bár a jelenleg a hitelekkel kapcsolatosan inkább a negatív példák élnek a köztudatban, de azt nem szabad gondolni, hogy minden kölcsön rossz. Vannak nem túl “baráti” hitelek, amelyek kedvezőnek tűnhetnek mondjuk a felvételhez szükséges minimális követelmények, vagy a gyors ügyintézés miatt, de a kamatok terén már fájdalmasan érintik a rászoruló embert. A másik oldalon azonban ott vannak azok a lehetőségek, melyek egy átgondolt hitelfelvétel esetén tényleg betöltik szerepüket, vagyis egy “álom”, legyen az saját lakás, első autó, netán tanulás megvalósulhat általuk. A jól átgondolt hitelfelvétel pedig nem áll másból, mint kockázatok értékeléséből, a mi lesz ha végiggondolásából, a saját költségvetés pontos áttekintéséből és annak józan ésszel való mérlegelésétől, hogy mindenképpen kell – e hitel.

 

 

Vélemény, hozzászólás?