Kategória archÃvum: NGO.hu hÃrek
Knoch Viktor aranyérmet nyert világkupa versenyen!

Eddig még soha nem fordult elő a gyorskorcsolya történelmében, hogy magyar tudott volna nyeri világkupa versenyt. Most eljött az idő: a huszonöt éves Knoch Viktor az Ezurumban rendezett viadalon diadalmaskodott az ötszáz méteres távon. A sportág első magyar világkupa győzelme egyben a fiatal Knoch első egyéni érme is ezen a versenysorozaton. Vikor érdemeit az is
Fejlődő elektronikus ügyintézés

ErÅ‘ltetett menetet diktál a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala az elektronikus ügyintézések terén. Nemrég került bemutatásra egy olyan mobilalkamazás, az OkmányApp, amely éppen az okostelefonosokat segÃti, mert okmányügyeiket Ãgy már kényelmesen, sorban állás nélkül intézhetik. Az igény természetesen megvan erre az újÃtásra az okostelefont használók körében is, az emberek kétharmada örömmel fogadta. A postai
Mit érdemes tudni az Eboláról?

Az emberi lét múlandó. Ezzel életünk során számtalanszor szembe kell néznünk, hiszen veszteségek mindenkit érnek. A legnagyobb veszteség, amit megélhetünk, a halál, hiszen az már visszafordÃthatatlanul elvesz tÅ‘lünk valakit. Azonban az ember pszichéje képes úgy hárÃtani, hogy az elmúlás, az emberi élet törékenysége ne tarthassa állandó félelemben. Mégis, amikor valami új veszély lép fel, Ãgy
Önkormányzati választások 2014

Egy hét múlva bizony elérkezik az idÅ‘, hogy a választási jogukkal élni szándékozók letegyék voksukat a 2014. évi önkormányzati és polgármesteri választásokon. Az idei évtÅ‘l már, ahogy azt a 2012. évtÅ‘l hatályban levÅ‘ Alaptörvény rögzÃti: öt évente kerül majd sor arra, hogy képviselÅ‘- és polgármesterjelöltek közül kiválasztásra kerüljenek a majdani döntéshozók. Az országgyűlési választásokkal szemben
Hogyan működnek a németországi használt ruha gyűjtőközpontok?

Szeretne vállalkozást indÃtani, és kihasználni a használt ruha kereskedelemben rejlÅ‘ lehetÅ‘ségeket?  Németországból egyenesen a magyar kereskedÅ‘khöz szállÃtják a bálás ruhákat, akik hála a kedvezÅ‘ áraknak, olyan olcsón tudják Ãgy kÃnálni a termékeket a hazai vásárlóknak, amelyért garantáltan sokan betérnek majd az üzletekbe. De miben is rejlik a bálás ruhák sikere? MitÅ‘l egyre népszerűbben a turkálók a
VÃzilabda Európa-bajnokság: ki lett a legjobb?

Ma este eldÅ‘lt, hogy ki viszi el a pálmát az idei VÃzilabda Európa-bajnokságon. A végsÅ‘ küzdelemben hazánk férfi válogatottja is indulhatott az aranyért. Az ellenfél pedig nem más volt, mint Szerbia. A vÃzilabda mérkÅ‘zések július 14.-én kezdÅ‘dtek, és a magyar férfi válogatott egyenesen menetelt a gyÅ‘zelem felé vezetÅ‘ úton, egészen a döntÅ‘ pillanatáig. A finálé
Európai parlamenti választások 2014

Múlt hét vasárnap Magyarországon is eldőlt, hogy az elkövetkező öt évben mely párt jelöltjei fogják hazánkat képviselni az Európai Parlamentben. Az Európai Unióban fontos szerepet betöltő Európai Parlament 751 tagja közül 21 mandátumot foglalhatnak majd el a vasárnapi voksolás alapján megválasztásra került jelöltek. 2014. május 25.-én összesen nyolc párt jelöltjei várhatták a választás eredményeit azon
Miért fontos a választás?

Két hét múlva már javában folynak a 2014. évi országgyűlési választások Magyarországon, és nincs olyan ember, akit ez ne mozgatna meg, akár itthon van, akár külföldön él. Indulatok, bizonytalanságok, és sajnos sokszor az érdektelenség hangsúlyozása hallható az emberek beszélgetéseiből úton útfélen. Vannak, akik úgy vélik, hiába mennek el szavazni, érdemében nem tudnak ezzel helyzetükön változtatni.
Civil szervezetek jogi képviselete Magyarországon

A társadalomban jelen levÅ‘ egyes folyamatok kiegyensúlyozásához, bizonyos célok eléréséhez a civil szervezetek jelenléte elengedhetetlen. A társasági jog szakértÅ‘je, a Lakatos Köves és Társai ügyvédi iroda fontosnak tartja, hogy ezek működését akár jogi képviselettel is megkönnyÃtse, hiszen teljes mértékben azonosulni tud azokkal a célokkal, melyeket sok civil szervezet zászlajára tűz a társadalom élhetÅ‘bbé tétele érdekében. Vannak
Miért vállalnak az ügyvédi irodák Pro Bono tevékenységet?

Az ügyvédi tevékenységgel egyértelműen összekapcsolják napjainkban a magas dÃjazást. Tény, hogy a folyamatos naprakészséget, a jog világának tökéletes átlátását, az egyes jogágak pontos ismeretét és a rendszerre, összességében rálátást megkÃvánó területnek sem képzési költségei, sem a megkövetelt teljesÃtménye nem alacsony. Ennek ellenére azonban mégis vannak olyan ügyek, melyeket az ügyvédi irodák dÃjazás nélkül vállalnak el.