Mit érdemes tudni az Eboláról?

Az emberi lét múlandó. Ezzel életünk során számtalanszor szembe kell néznünk, hiszen veszteségek mindenkit érnek. A legnagyobb veszteség, amit megélhetünk, a halál, hiszen az már visszafordÃthatatlanul elvesz tÅ‘lünk valakit. Azonban az ember pszichéje képes úgy hárÃtani, hogy az elmúlás, az emberi élet törékenysége ne tarthassa állandó félelemben.
Mégis, amikor valami új veszély lép fel, Ãgy például egy ideje a médiában konkrét és álhÃrek kapcsán felkapott téma, az Ebola-vÃrus, mindenkinek azonnal az jut eszébe, hogy mi lesz, ha pont Å‘ kapja majd el? Vagyis a pszichénk dolgozik, mélyen a tudatunkban ott van, hogy bármikor történhet velünk valami rossz, valami végzetes. Pont erre utaznak azok, akik egyszerűen csak beteges élvezetbÅ‘l, vagy éppen figyelemhiányból, vagy még rosszabb esetben üzleti érdekbÅ‘l rémhÃreket kezdenek terjeszteni.
A pánik elkerülése, saját magunk nyugalma érdekében fontos, hogy ne csak a hÃrek, netán légbÅ‘l kapott pletykák alapján beszéljünk az Eboláról. A helyes tudás fontos, tehát érdemes tisztában lenni azzal, hogy mit is jelent ez a betegség és miként lehet megelÅ‘zni. Az Ebola-vÃrus veszélye abban rejlik, hogy a szervezetbe kerülve olyan folyamatokat produkál, melyek többszervi elégtelenséget okoznak. Amennyiben a szervezet képes legyÅ‘zni a fertÅ‘zést, akkor a beteg teljesen felépülhet, bár a gyógyulás hetekig, akár hónapokig is eltarthat.
EgyelÅ‘re védÅ‘oltás nincs a betegség ellen, és specifikus terápia sem létezik, de a higiénés szabályok betartása, mint a megelÅ‘zés eszköze nagyon fontos. Az Ebola-vÃrus ugyanis cseppfertÅ‘zéssel természetes körülmények közt nem terjed, a fertÅ‘zés emberek közt vérrel, más testnedvekkel való közvetlen kapcsolat révén vihetÅ‘ át, valamint nem sterilizált eszközök is lehetnek a fertÅ‘zés forrásai. A fertÅ‘zés lappangási ideje a vizsgálatok alapján 5 naptól akár 22 napig is eltarthat. Az elsÅ‘ tünetek influenzaszerűek, mint rossz közérzet, láz, fej- és torokfájás, majd légzési nehézségek, hasi fájdalmak is elÅ‘fordulnak, jelezve a többszervi érintettséget. Ezt követik a már súlyosabb tünetek, mint a bÅ‘r pontszerű bevérzései, vizenyÅ‘ kialakulása test-szerte, a vérnyomás csökkenése. A betegség tetÅ‘pontján vérkeringési és véralvadási problémák lépnek fel, sÅ‘t a folyadékháztartás is felborulhat.