Miért fontos a választás?

Két hét múlva már javában folynak a 2014. évi országgyűlési választások Magyarországon, és nincs olyan ember, akit ez ne mozgatna meg, akár itthon van, akár külföldön él. Indulatok, bizonytalanságok, és sajnos sokszor az érdektelenség hangsúlyozása hallható az emberek beszélgetéseiből úton útfélen. Vannak, akik úgy vélik, hiába mennek el szavazni, érdemében nem tudnak ezzel helyzetükön változtatni. Mások pedig azért érzik úgy, hogy április 6.-án inkább otthonukban maradnak, mert úgy látják, a választható lehetőségek közül egyikre sem adnák szívesen voksukat.

Pedig a választási részvétel a demokrácia legfontosabb mércéje, hiszen ilyenkor fejezhetjük ki véleményünket, és ha nem is aszerint alakulnak majd a választási eredmények, ahogy azt személy szerint szeretnénk, akkor is tudni fogjuk, hogy odatehettük a magunk voksát. Lehet, hogy nincs olyan párt, olyan politikai személyiség, akinek a programja teljes egészében meggyÅ‘zÅ‘, szimpatikus, vagy éppen az elÅ‘zÅ‘ kormányzási ideje miatt ódzkodik az ember attól, hogy újra hatalomra kerüljön az adott irányzat, de akkor is érdemes elballagni a szavazókörzetünk választási helyiségébe. Ha mást nem is teszünk, mint „ellene szavazunk” annak, amit végképp nem szeretnénk, már tettünk valamit önmagunkért és hazánkért.

A választások kapcsán az értesítőt már mindenki pár hete kézhez kapta, így tisztában van vele lakhelyén melyik szavazókörzethez tartozik, vagyis hol kell megjelennie személyes irataival, hogy letehesse voksát. Azok, akik a szavazás napján nem lakhelyükön tartózkodnak, vagy netán más okból akadályoztatva vannak abban, hogy eljussanak a kijelölt szavazóhelyiségbe a választási internetes oldalon pontos tájékoztatásban részesülhetnek az átjelentkezés, mozgóurna kérés lehetőségeiről. Ezen az oldalon a szükséges nyomtatványok is elérhetők!

Idén már egyfordulós, kétszavazatos rendszerben történik majd a választás, ahogy azt a 2011. évi CCIII. törvény meghatározza. A magyar választási rendszer vegyes jellegű, a 199 fős országgyűlési képviselőből 106 fő egyéni választókerület alapján, 93 fő pedig országos listán választható. A korábbi választásokhoz képest jelentős változás, hogy 2014. április 6.-án lezajló választás érvényességéhez már nem szükséges az 50% feletti részvételi arány.