Fejlődő elektronikus ügyintézés

ErÅ‘ltetett menetet diktál a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala az elektronikus ügyintézések terén. Nemrég került bemutatásra egy olyan mobilalkamazás, az OkmányApp, amely éppen az okostelefonosokat segÃti, mert okmányügyeiket Ãgy már kényelmesen, sorban állás nélkül intézhetik. Az igény természetesen megvan erre az újÃtásra az okostelefont használók körében is, az emberek kétharmada örömmel fogadta.
A postai elektronikus ügyintézések is rohamléptekkel tartják az elvárt fejlÅ‘dési ütemet. Szintén okostelefonos alkalmazásként lehet a Postai Agora applikációval már csekkbefizetést lebonyolÃtani, amelyhez akár a bankkártya is regisztrálható. Az iCsekk működése érdekében januártól már csak QR-kóddal ellátott postai csekkek kerülhetnek forgalomba Az új postai applikáció természetesen ennél sokkal többre is hivatott, hiszen más szolgáltatásokat is tartalmaz, mint például dÃjkalkulátort, csomagkövetési funkciót.
Természetesen a postai elektronikus alkalmazásnak is voltak elÅ‘zményei, hiszen a Postai Agora projekt 2012-ben indult útjára, és ma már összesen 160 postahivatalban működik olyan terminál, melyen kormányablaknál, okmányirodákban intézhetÅ‘ ügyekben olvashatnak az érdeklÅ‘dÅ‘k fontos információkat. SÅ‘t a legújabb alkalmazásnak köszönhetÅ‘en ügyintézések is indÃthatók, még akár idÅ‘pontot is lehet foglalni telefonos beszélgetés, vagy személyes jelenlét nélkül!
Az elektronikus ügyintézések fejlesztése természetesen nemcsak azt célozza, hogy minél gyorsabban és minél ügyfélbarátibb módon megtörténjenek a különbözÅ‘ postai, hivatali ügyintézések. Természetesen ez is fontos, de a felgyorsÃtott üzemmód egyben munkavállalói oldalról is kedvezÅ‘, hiszen országos szinten naponta több tÃzezer emberrel kerülnek az ügyintézÅ‘ kapcsolatba és ez igen megterhelÅ‘, no meg költséges.