Kategória archívum: NGO.hu hírek

Knoch Viktor aranyérmet nyert világkupa versenyen!

Eddig még soha nem fordult elő a gyorskorcsolya történelmében, hogy magyar tudott volna nyeri világkupa versenyt. Most eljött az idő: a huszonöt éves Knoch Viktor az Ezurumban rendezett viadalon diadalmaskodott az ötszáz méteres távon. A sportág első magyar világkupa győzelme egyben a fiatal Knoch első egyéni érme is ezen a versenysorozaton. Vikor érdemeit az is

Fejlődő elektronikus ügyintézés

elektronikus ügyintézés

Erőltetett menetet diktál a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala az elektronikus ügyintézések terén. Nemrég került bemutatásra egy olyan mobilalkamazás, az OkmányApp, amely éppen az okostelefonosokat segíti, mert okmányügyeiket így már kényelmesen, sorban állás nélkül intézhetik. Az igény természetesen megvan erre az újításra az okostelefont használók körében is, az emberek kétharmada örömmel fogadta. A postai

Mit érdemes tudni az Eboláról?

Az emberi lét múlandó. Ezzel életünk során számtalanszor szembe kell néznünk, hiszen veszteségek mindenkit érnek. A legnagyobb veszteség, amit megélhetünk, a halál, hiszen az már visszafordíthatatlanul elvesz tőlünk valakit. Azonban az ember pszichéje képes úgy hárítani, hogy az elmúlás, az emberi élet törékenysége ne tarthassa állandó félelemben. Mégis, amikor valami új veszély lép fel, így

Önkormányzati választások 2014

Egy hét múlva bizony elérkezik az idő, hogy a választási jogukkal élni szándékozók letegyék voksukat a 2014. évi önkormányzati és polgármesteri választásokon. Az idei évtől már, ahogy azt a 2012. évtől hatályban levő Alaptörvény rögzíti: öt évente kerül majd sor arra, hogy képviselő- és polgármesterjelöltek közül kiválasztásra kerüljenek a majdani döntéshozók. Az országgyűlési választásokkal szemben

Hogyan működnek a németországi használt ruha gyűjtőközpontok?

Szeretne vállalkozást indítani, és kihasználni a használt ruha kereskedelemben rejlő lehetőségeket?  Németországból egyenesen a magyar kereskedőkhöz szállítják a bálás ruhákat, akik hála a kedvező áraknak, olyan olcsón tudják így kínálni a termékeket a hazai vásárlóknak, amelyért garantáltan sokan betérnek majd az üzletekbe. De miben is rejlik a bálás ruhák sikere? Mitől egyre népszerűbben a turkálók a

Vízilabda Európa-bajnokság: ki lett a legjobb?

Ma este eldőlt, hogy ki viszi el a pálmát az idei Vízilabda Európa-bajnokságon. A végső küzdelemben hazánk férfi válogatottja is indulhatott az aranyért. Az ellenfél pedig nem más volt, mint Szerbia. A vízilabda mérkőzések július 14.-én kezdődtek, és a magyar férfi válogatott egyenesen menetelt a győzelem felé vezető úton, egészen a döntő pillanatáig. A finálé

Európai parlamenti választások 2014

Múlt hét vasárnap Magyarországon is eldőlt, hogy az elkövetkező öt évben mely párt jelöltjei fogják hazánkat képviselni az Európai Parlamentben. Az Európai Unióban fontos szerepet betöltő Európai Parlament 751 tagja közül 21 mandátumot foglalhatnak majd el a vasárnapi voksolás alapján megválasztásra került jelöltek. 2014. május 25.-én összesen nyolc párt jelöltjei várhatták a választás eredményeit azon

Miért fontos a választás?

Két hét múlva már javában folynak a 2014. évi országgyűlési választások Magyarországon, és nincs olyan ember, akit ez ne mozgatna meg, akár itthon van, akár külföldön él. Indulatok, bizonytalanságok, és sajnos sokszor az érdektelenség hangsúlyozása hallható az emberek beszélgetéseiből úton útfélen. Vannak, akik úgy vélik, hiába mennek el szavazni, érdemében nem tudnak ezzel helyzetükön változtatni.

Civil szervezetek jogi képviselete Magyarországon

A társadalomban jelen levő egyes folyamatok kiegyensúlyozásához, bizonyos célok eléréséhez a civil szervezetek jelenléte elengedhetetlen. A társasági jog szakértője, a Lakatos Köves és Társai ügyvédi iroda fontosnak tartja, hogy ezek működését akár jogi képviselettel is megkönnyítse, hiszen teljes mértékben azonosulni tud azokkal a célokkal, melyeket sok civil szervezet zászlajára tűz a társadalom élhetőbbé tétele érdekében. Vannak

Miért vállalnak az ügyvédi irodák Pro Bono tevékenységet?

Az ügyvédi tevékenységgel egyértelműen összekapcsolják napjainkban a magas díjazást. Tény, hogy a folyamatos naprakészséget, a jog világának tökéletes átlátását, az egyes jogágak pontos ismeretét és a rendszerre, összességében rálátást megkívánó területnek sem képzési költségei, sem a megkövetelt teljesítménye nem alacsony. Ennek ellenére azonban mégis vannak olyan ügyek, melyeket az ügyvédi irodák díjazás nélkül vállalnak el.