Szórakoztató tanulás: a gyermek és az óra

Még egy nagy nekifutás, és már itt a Karácsony. A felnőttek zömében ez bizony riadalmat kelt, sokan kapkodva igyekeznek utolérni magukat az ünnepi készülődésben, míg a gyerkőcök számára a visszalévő majd két nap Jézuska érkezéséig szinte a végtelenséggel egyenlő. Ennek oka egyszerű, hiszen az idő fogalma, az időhöz való viszonyunk életkorunkkal együtt alakul, hiszen az idő nem kézzelfogható, hanem egyfajta tanulási folyamat eredményeként alakul ki bennünk. Természetesen annak, hogy a nagyok és a kicsik másként élik meg az idő múlását, egyéb oka is van, így például a gyermekek tevékenységeik során teljes figyelmüket a végzett feladatra koncentrálják, így arról, hogy közben telik az idő, el is feledkeznek. Mi felnőttek is bele tudunk feledkezni dolgainkba, de legtöbbször tudatában vagyunk annak, hogy figyelnünk kell az időre, hiszen feladatok sora vár ránk minden percben.

A gyermekek szellemi fejlettsége és ismeretei körülbelül 6 és 8 éves koruk közt éri el azt a szintet, hogy tudatosan el lehet kezdeni velük az idő, vagyis az óra tanulását. Igaz, hogy ma már a digitális világ térhódítása folytán a gyermekek analóg órával ritkábban találkoznak, de fontos, hogy mindkettőnek az ismeretét elsajátítsák. Célszerű játékos formában elkezdeni a tanulást. Lehet ezt saját módszerekkel, magunk által kitalált játékokkal, de akár erre a célra gyártott játékokkal is segíthető az óra tanulásának a folyamata.  Ha úgy döntünk, hogy saját magunk módszerével szeretnénk gyermekünket az órával, az idővel megismertetni, akkor is célszerű, ha veszünk egy saját órát csemeténknek. Így nyitott kapukat döngethetünk, hiszen nem tanulásnak fogja majd érezni a dolgot, hanem arra alapozhatunk, hogy szeretné egyedül használni új “játékát”, és ezért szívesen tesz majd.

A tanulást legjobb, ha azzal kezdjük, hogy megtanítjuk a gyermeknek az óra részeit, hiszen meg kell értenie, hogy az idő több összetevőből áll, hiszen másodpercek, percek, órák jelzik a múlását, és ezeket különböző mutatók jelenítik meg az óra számlapján. Ezután jöhet az óra osztásának megismerése, a számok áttekintése, mindezeknek a napszakokhoz való igazítása. Olyan fogalmak megvilágítására is sort kell keríteni, mint például az egész, a háromnegyed a fél és negyed óra. Jó játék, és nagyon nagy segítség lehet, ha a gyermekkel közösen készítünk óralapot, melyen a mutatókat tekerheti, és így játszadozva tanulhatja az időt.

Nekünk felnőtteknek már evidencia, hogy mi a különbség másodperc és perc közt, és ezekből hogyan lesz majd az óra, de a gyermeknek idő kell ahhoz, hogy mindezt megértse. Ne várjuk el, hogy egy nap alatt elsajátítja majd az óra működését. Mindig csak lépésről lépésre haladjunk, és ha már egy részfeladat megy, akkor menjünk tovább.  Ha nem érzünk magunkban elég felkészültséget ahhoz, hogy bevezessük gyermekünket az óra ismeretének rejtelmeibe, akkor a játékboltok polcain kereshetünk hozzá segítséget. Többféle játék közül választhatunk, melyek szórakoztató formában tanítják meg gyermekünket mind az analóg, mind a digitális órák ismeretére.

 

Vélemény, hozzászólás?