Mit tegyünk, és mit ne tegyünk Szilveszterkor
Elérkezett az év utolsó napja, és testben – lélekben már elkezdünk ráhangolódni a következő 365 napra. Természetesen az óév annyit megérdemel, hogy méltón elbúcsúztassuk. Ki csendesen, békében összegzi 2012. év eseményeit, jót és rosszat egyaránt átgondolva, míg mások kihasználják az alkalmat és egy igazán nagyot mulatnak.
Az újév köszöntése, a Szilveszter megünneplésének hagyományai nem régi keletűek, hiszen csak néhány száz éve jött divatba, hogy december 31. – e, január 1. – je számára kijár az ünnepi tisztelet. Ennek ellenére a legtöbben ilyenkor veszik a legkomolyabban az ünnephez kapcsolódó babonákat.
A legismertebb hiedelmek közé tartozik, hogy nem szabad szárnyast enni ezen a napon, mert a baromfiudvar lakói hátrafelé kaparnak, és így elássák az ember szerencséjét. Ugyanakkor a malachús fogyasztása jót jelent, mert az orrával túrva kikaparja a szerencsét. A babona szerint a lencse is sok pénzt jelent, de lényeges, hogy éjfélkor a lencséből készült étel az asztalra kerüljön, hogy a következő év gazdag legyen.
Sokféle tevékenységtől tartózkodni kell az év utolsó napján a babonák szerint. Például mosni, teregetni, varrni, fonni, szemetet kidobni nem szabad, mert egyrészt a szerencse távozhat a háztól, másrészt halál árnyékát is bevonzhatjuk, ha mégse bírunk ki egy kis időt takarítás nélkül. Orvoshoz sem jó Szilveszterkor menni, mert a babona szerint egész évben beteges lesz az a személy, aki mégis ezen a napon orvost látogat.
Hogy mitől lehet a következő évünk szerencsésebb, arról is szólnak hiedelmek. Sokáig szokás volt, hogy az emberek reggel felkelés után hideg vízben megmosakodtak, így a következő évben elkerülte őket a betegség. Érdekes székely népszokás az időjárásjóslás hagymával. A lényege, hogy a hagymáról tizenkét réteget kell lehántani, melyek sorba helyezve jelképezik az év 12 hónapját. Minden héjba sót kell tenni. Másnapra, amelyik héjban megolvad a só, abban a hónapban csapadékos időre lehet számítani, míg amelyikben nem olvad el, az általa jelzett hónapban szárazság lesz majd várható.
A Szilveszter nemcsak a hiedelmek, hanem a fogadalmak ideje is. Mindenkibe belefészkeli magát az óév utolsó napjának, mint vízválasztónak a jelenléte, hiszen a következő nap nemcsak egy új hónapot, hanem egy új évet is jelent, amely óhatatlanul arra sarkallja az embereket, hogy változásba kezdjenek. A leggyakoribb fogadalmak a fogyókúrázás, a dohányzásról való leszokás ígérete. Hogy az ígéretekből mennyi realizálódik, az bizony fogas kérdés, hiszen nem szabad senkinek sem elmondani, mert akkor nem fog beteljesülni!