Mit takar pontosan a mozgásterápia fogalma?
Nem mindenki van tisztában azzal, hogy miben tud segíteni a mozgásterápia. A szakmai csapat az óvodás valamint az iskolás korosztálynak tud segítséget nyújtani mozgásfejlesztéssel és mozgásterápiával. A teljes folyamatban részt vehetnek a szülők is, így a gyermekek fejlődése folyamatosan nyomon követhető. Amikor a gyerekek beilleszkedési vagy mozgásproblémákkal küzdenek, emellett a tanulás is nehézkesen megy akkor időben kell cselekedni. Első lépés talán a legtöbb esetben az, hogy a szülőket a pedagógus a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálathoz irányítja. A szakszolgálat nagyon leterhelt így biztosan várakozó listára kerülünk.
Ebben az esetben azonban a magán fejlesztőközpontok is számításba jöhetnek. A fejlesztőközpont komplex megoldást biztosít a szülőknek, így a gyermekek beilleszkedési és tanulási zavarait azonnal kezelni tudják. Mozgásfejlesztésen belül is több csoport érhető el, így az alapozó terápiák, a Homloklebeny torna, a TSMT, az Ayres és a finommotorika fejlesztése. A fejlesztőközpontban iskolaelőkészítő csoportokat is működtetnek, így a kicsik sokkal felkészültebben ülhetnek majd be az iskolapadba. A központban a szülőknek előadásokat tartanak a nehezen nevelhető gyermekekkel kapcsolatban, ezt a programot Szülők Iskolája programnak hívják. A központ a szülőkkel folyamatosan tartja a kapcsolatot és ha a szülő igényli, akkor az anyaintézménnyel is felveszik a kapcsolatot. A gyermek, a szülő és a pedagógus együttes közreműködésével szép eredményeket lehet elérni.
Az előzetes kapcsolatfelvétel után megtörténik a személyes megbeszélés, amelynek során egy időpontot kapnak a szülők, amikor a szülők elmondhatják a tapasztalataikat vagy a konkrét problémákat. Ezen a találkozón a szülők kérdéseket is tehetnek fel és a fejlesztésekkel is közelebbről megismerkedhetnek. Ezután következik a kicsik mozgásvizsgálata, így a szakember teljes képet kap arról, hogy milyen a gyermek idegrendszerének az állapota. A teljes állapotfelmérés és a konzultáció ingyenes. A terapeuta a vizsgálat után javaslatot tesz a terápiára és kiválasztják a kicsi számára a terápiás csoportot. A kicsik ebben a csoportban kezdhetik meg a fejlesztéseket. Természetesen, ha olyan a probléma jellege amelyben a fejlesztőközpont nem tud a szülők segítségére lenni, úgy segítenek megtalálni a megfelelő intézményt.