Miért fontos az olajcsere?

Egy autó megfelelő üzembetartása sok odafigyelést és bizony nem kevés pénzt igényel. Az állandó és előrelátható kiadások, mint a kötelezőbiztosítás, a tankolás, a téli-nyári gumicsere, a műszaki vizsga mellett ott vannak olyan szervizelési feladatok is, mint a motorolaj-csere.
Hogy miért is fontos az autónk üzemeltetése szempontjából az autógyártó által előírt olajcsere-periódusokat betartani? Még ha nem is rendelkezünk nagy tudással az autók mechanizmusának területén, elég csak abba belegondolni, hogy otthon, a konyhában sem évekig ugyanabban az olajban sütögetjük ételeinket. Ugyan kinek lenne egy idő után gusztusa enni abból, amiben már rántott hús, gomba, tök, tojás, hal és még sokféle étel kisült? Így van ez az autóknál is, azzal a különbséggel, hogy az olajcsere huzamos idejű halogatása nemcsak egy olajsárral belepett motorblokkal lepné meg a tulajdonost, hanem tetemes javítási költségekkel is.
Mi történhet, ha a gyártó által előírt időintervallum letelte, vagy a felső határértékként megjelölt kilométer megtétele után a szükséges olajcsere szerviz nem történik meg? A motorolaj szerepe az autó működése során az, hogy kenőképességét kamatoztassa. A kenőképesség, vagyis viszkozitás azonban az olaj használatával csökken, mert kokszosodik, savasodik, vagyis “elfárad”. Ha nincs meg a megfelelő kenés a motorban, akkor bizony olyan káros következményekkel kell számolni, mint a finomfuratok eltömődése, főtengelycsapágy, hajtókarcsapágy károsodása. A turbós motorok még nagyobb odafigyelést igényelnek, mert a nem megfelelő időben elvégzett olajcsere miatt a motor feltöltője felmondhatja a szolgálatot, és ennek cseréje már százezres tétel.
Az olajcsere elvégzése elsősorban a motor megfelelő működésének szempontjából fontos, de egy igazi olajcsere szerviz más problémák megelőzésére is kiterjed. Az olajcsere során tehát nemcsak a megfelelő minőségű motorolaj kell, hogy bekerüljön az autónkba, hanem az olajszűrőt is le kell cserélni, valamint szükség szerint a gyertyákból is újakat kaphat a gépjármű. Mindezek mellett az olajcsere szerviz kitűnő alkalom, hogy üzembiztonság szempontjából az autó átvizsgálására kerüljön, például úgy, hogy a kopott, balesetveszélyes alkatrészek kiszűrése megtörténik.