Lakásbiztosítás okosan

Az egyre szélesedő biztosítási piac egyik jellemző eleme a lakásbiztosítás. Egyre többen vannak, akik komolyan is veszik a lakásbiztosítás fontosságát, hiszen az időjárás viszontagságai még azokat is óvatosságra intik, akiket még nagyobb kár nem ért.

Az biztos, hogy érdemes előre gondolkodni, és nem a baj megtörténtekor rágódni azon, hogy miért is nem kötöttünk időben biztosítást ingatlanunkra és ingóságainkra. Sajnos egyre többször hallani a hírekben is, hogy egész élet munkája vész el egy szerencsétlen baleset következtében, és ha ilyenkor még a biztosító sem áll az ember háta mögött, akkor nemcsak az újraépítésre, de még az átvészelésre sem nagyon van lehetősége a szerencsétlenül járt embernek. A jó lakásbiztosítás, ha nem is véd meg minket a bajtól, de segít abban, hogy újra lehessen kezdeni valamiből.

Éppen ezért fontos, hogy jól megfontoljuk azt, milyen lakásbiztosítást is kötünk. A szolgáltatások köre nagyon széles, nemcsak elemi károkra, hanem már betörésre, vagy lakásunkban tartott kutyánkra is kiterjedhet. Ma már így egyedi, igazán személyre szabott lakásbiztosítás köthető a biztosítások piacán. A lakásbiztosítás megkötésére többféle módozat közül választhatunk. Megköthetjük a választott biztosító társaság fiókjában személyesen, vagy alkuszon keresztül, de akár már az interneten is. Azonban attól, hogy otthon a fiókban őrzünk egy lakásbiztosítási szerződést, és havonta, negyedévente, évente, vagyis az általunk választott időközönként kifizetjük a biztosítási díjat, még nem kell egy életre letudnunk a lakásbiztosítás kérdéskörét.

Ha meg is vagyunk elégedve a velünk kapcsolatba álló biztosítási társasággal, legalább 5 évente érdemes felülvizsgálni biztosításunkat. Egyrészt azért, mert a díjak a piaci versenynek köszönhetően folyamatosan változnak. Másrészt az emberben benne van az igény, hogy szépítse, újítsa környezetét, illetve újabb értékek is bekerülhetnek a lakásba, például drágább műszaki cikk formájában. Így az ingatlan és az ingóság értéke is nagymértékben változhat a biztosítás megkötésekor rögzített állapothoz képest.