Könyvajánló: sikerkönyvek és könyvújdonságok 2013-ból

Egy igazán jó könyv beleragad az ember kezébe, szinte fáj, ha le kell rakni, és ki kell szakadni elménk felépítette világból, ahova a könyv repít minket. Ahogy gyermekként a mesék kerítették bűvkörükbe az embert, úgy felnőttként is képesek a könyvek örvényként elragadni minket. Kedvenc könyve mindenkinek van, melyet jó újra és újra elővenni, elolvasni, még akkor is, ha már előre tudjuk a következő lapon mi történik majd.

Az olvasás szerelmeseit egy-egy könyvújdonság, sikerkönyv igazán lázba tudja hozni. A tavalyi évben jelentős sikert aratott Khaled Hosseini harmadik regénye, mely a szépirodalom szenzációjaként hamar a világ bestseller-listájának élére került. Az “És a hegyek visszhangozzák” című regény története magával ragadó, érzelemgazdagsága mellett hűen bemutatja, hogy az életben hozott döntések hogyan befolyásolják a körülöttünk levők létezését. Mindeközben a szereplők életét követve az olvasó az egész Földet körbeutazhatja.

A könyvújdonságokra vadászó hölgyek számára a múlt év őszi kínálatából érdemes figyelmet fordítani Kovács Emese: Hiába tekerek című regényére. A könyvajánló tömör összefoglalása szerint ugyan a regény alapgondolata nem újszerű, miután egy harmincas nő szakítás utáni “összerendeződéséről” szól, mégis új élményt ad fájdalmasan őszinte és keserédes hangvételével. Ugyancsak a női olvasókat érintheti mélyebben a 2013. év könyvújdonságaként megtalálható Titkok örvénye. A pszichológus végzettséggel bíró Diane Chamberlain írónő regénye egy öngyilkosság okának felkutatása köré szerveződik, és egyre jobban előrehaladva a lélektaniságot igazolva a könyv olvasójában joggal vetődik fel a kérdés, mi az, ami már nem megbocsátható.

2013. év legjobb könyveinek első sorában kerül említésre Borbély Szilárd: Nincstelenek-Már elment a Mesijás? című regénye, mely 328 oldalon vezeti végig az olvasót egy kisfiú elbeszélésén, akinek játékát és barátait is a prímszámok jelentik. Sivár, boldogtalan világ rajzolódik ki a kemény mondatokkal építkező regényből, és boldog befejezésben reménykedni nem is engedi az író az olvasót.

Vélemény, hozzászólás?