Kedvenc mesék, örökzöld hősök

Nem könnyű szülőnek lenni, amikor gyermekünk „rákattan” egy mesére, és éjjel-nappal azt követeli, hogy nézhesse, hallhassa. Napjában kétszer, háromszor, vagy akár még többször is ismétlődő történetek bizony próbára tudják tenni a szülői önfegyelmet.
Azt azonban nem szabad sohasem elfelejteni, hogy a gyermek számára a mese különleges hatással bír és nem bosszantásként, a szülői tűrőképességének próbára tételéért kéri újra és újra ugyanazt a mesét. A mese a gyermek számára szorongásainak megélést és feloldását jelenti. Ha egy mese felettébb fontossá válik számára, akkor abban olyan események, jelentek zajlanak, melyekben magára ismer, és jó érzéssel tölti el, hogy a mesében könnyen megoldódnak a problémák, áthidalhatók a nehézségek és így jól végződnek a történetek.
Minden kor gyermekének megvannak a kedvenc meséi, a legjobban szeretett mesehősei. Vannak felnőttek, akik ma is szívesen ülnek le a képernyő elé, mikor a Futrinka utca kis lakói megjelennek. Lehet, hogy már szó szerint vissza tudná mondani az ember az adott epizódot, mégis jó érzés újra megnézni, és így nosztalgiázni. Pityke őrmester, Kockásfülű nyúl, Bob és Bobek, Kukori és Kotkoda csak néhány azon kedves rajzfilm szereplők közül, akikkel jó kicsit visszarepülni a múltba, újra gyermekké válni.
Napjainkban mesében nincs hiány, a régi kedvencek és új hősök egyaránt hódítanak könyvben és a képernyőn is gyermekeink körében. Igaz, a sok régi és nagyon jó új történet mellett a szülőknek szigorúan oda kell figyelniük, hogy milyen mese elé ül oda csemetéjük, mert gyerekeknek lejátszott, de nem a gyermeki személyiség épülésére való, sokszorta igen agresszív tartalmú mesék is képernyőre kerülnek. Szerencsére választék van, és a legkisebbek számára ma már olyan aranyos kis történetek is megszülettek, mint Bogyó és Babóca, vagy a leginkább könyv formájában olvasható Anna, Peti és Gergő, akik mindennapi kis „hősök”, hiszen kicsi gyermekként próbálnak meg eligazodni a felnőttek kacifántos világában és megfelelni testvéri kötelezettségeiknek.