Élősködők az emberi bőrön

Amikor az egészségünk védelméről van szó,  nemcsak a megfelelő táplálkozást, a fizikai aktivitást, a mentális pihenést kell megemlíteni, hanem a testi és környezeti higiéné fontosságát is. A különböző élősködők, mint a fejtetű, a ruhatetű, a rüh főként azokat veszélyeztetik, akik olyan körülmények között élnek, ahol ezek az élősködők könnyedén elszaporodhatnak az ember testén, környezetében. Tovább tetézheti a bajt, hogy még a kiirtástól sem kell félniük ezeknek az élősködőknek, mert esetleg a gazdatestet jelentő személy nyomorúságos körülményei közt nem is foglalkozik a probléma kezelésével.

A fejtetű, a ruhatetű, a rüh nemcsak a nyomorban élők, rossz helyzetük miatt magukra nem igényes emberek körében jelenhetnek meg. Az óvodákban, iskolákban gyakorta okoz riadalmat a fejtetű, és bizony idősek otthonában is volt már gond rüh miatt. Hiába fürdik valaki naponta, és tartja tisztán ruháját, haját, lakását, mert például a tömegközlekedés során is be lehet gyűjteni egy – egy kellemetlen, vagy éppen veszélyes apróságot, hiszen nem tudhatjuk, ki ült előttünk a vonaton,vagy aki mellettünk áll a buszon, esetleg nem fertőzött – e.

Az élősködők ellen a megoldás nem a félelem, és a szorongás, hogy mostantól mindenkire gyanakodva nézünk, és ha elhalad egy kevésbé jól öltözött, vagy nem éppen frissen mosdott ember mellettünk, akkor nekiállunk vakarózni. A védekezés legjobb módja, ha továbbra is igényesek vagyunk magunkra, környezetünkre, és megismerkedünk a ránk váró “veszélyekkel”, hogy tudjuk azonosítani és kezelni a helyzetet, ha mégis ránk telepszik egy kis élősködő.

Érdemes tudni, hogy hogyan terjednek a ránk leselkedő élősködők, milyen tünetei vannak annak, ha megfertőződtünk és mit kell tenni ellenük, hogy minél előbb megszabadulhassunk tőlük. Az előzőekben már említett fej- és ruhatetű rovar, melyek egyik gazdatestről a másikra vándorolnak. Repülni nem tudnak, de ha lepottyannak, lekerülnek egyik áldozatukról, már keresik a következő gazdatestet. A fejtetű, ahogy neve is jelzi, a hajban telepszik meg, oda is teszi le petéit, a serkéket. Kezelésére többféle fejtetű irtószer van forgalomban, melyeket otthon is lehet alkalmazni. A fejjel, hajjal érintkező tárgyakat, fésű, kefe is fertőtleníteni szükséges, akár forró vízzel, vagy az irtószerbe mártva. A ruhatetű is megnevezésével azonos helyen él, vagyis a ruhának a testhez legközelebb eső részén, a varrásokban telepszik meg, főként nyaki tájékon, és csak táplálkozni megy át a bőrre. Amíg alacsony a gazdatesten a kifejlett példányok száma, addig elvannak az alsóruha alatt. Ha elszaporodnak, olyankor már a külső ruházatra is átterjednek, és mindenki számára láthatóvá válnak. Ezek ellen az élősködők ellen vegyszeres kezelésre van szükség. A ruhatetű esetében nemcsak a fertőzött személyt, hanem holmiját, és környezetét is fertőtleníteni kell, ehhez szakember segítségét kell kérni.

Nem szabad a homokba dugni a fejünket, mondván, hogy engem ez a probléma nem érint, mert a tudás egyben véd is, hiszen időben lehet észlelni a problémát,  és nem kap az ember szívinfarktust, hogy most aztán vége a világnak, hiszen már tudja, hogy mit kell tennie az élősködők ellen.

 

Vélemény, hozzászólás?