Devizahitelek: mi lesz az autódevizásokkal?

A devizahitel kapcsán a legnagyobb figyelmet a lakásvásárlás miatt felvett kölcsönök kapják, valamint a szabad felhasználású hitelek, hiszen ezek jelzálog alapúak. Ugyanakkor vannak más érintettjei is a devizacsapdának, Å‘k pedig az autóhitelesek. A deviza alapú, autóvásárlás céljából felvett kölcsönök adósai is nehéz helyzetbe jutottak az elmúlt években, Ãgy nem csoda, hogy Å‘k is tűkön ülve várják a devizaperek végeredményét.
A Kúria jogegységi határozatának törvénybe foglalása által, az árfolyamrés semmissé válása révén az autódevizahitellel terhelt családok is fellélegezhettek kicsit, hiszen már érezhetÅ‘ volt, hogy Å‘k sem maradnak ki a devizahitelek tisztességtelenségének bizonyÃtását követÅ‘ elszámolásból.
Az elÅ‘zetes becslések alapján van olyan devizaalapú autóhitel, ahol akár a kölcsön egyharmada is visszajár az adósnak. Természetesen az elszámolás nem fog mindenkire vonatkozni, hiszen elévülési idÅ‘t is kiköt majd a jogszabály, mely öt év. KártalanÃtásban a túlzott mértékű hiteltörlesztés miatt azok részesülnek, akiknek még élÅ‘ szerzÅ‘désük van, vagy az elévülési idÅ‘n belül járt le a hitelük.
A többi devizáshoz hasonlóan most az autódevizahitelben érintetteknek is ki kell várniuk, amÃg az elszámolás módját rögzÃtÅ‘ törvényt az Országgyűlés elfogadja. Ezután fog kiderülni majd, hogy ki mire számÃthat, vagyis a visszajáró összeget hova kell elszámolni a banknak. Az biztos, hogy akinek már lezárt ügylete van a bankkal, de jogosult visszafizetésre, annak a pénzintézetek egy összegben lesznek kötelesek megfizetni a „sarukat”.