A legújabb doppingbotrányról szóló hír alapjaiban rázza meg a sportvilágot
A mai napon nyilvánosságra került hír – melyet a német ARD tv-csatorna és a The Sunday Times angol hetilap tett közzé – kétségtelenül az elmúlt évek legnagyobb doppingbotrányát robbanthatja ki. A tényfeltáró riportban 12 000 vizsgálati eredményt szereztek meg, és az adatok szerint ebből 5000 erősen doppinggyanús minta volt.
A minták 2001 és 2012 közötti atlétikai világversenyekről származtak. Ezek szerint több olimpiát és világbajnokságot is érint. A gyanús esetek nyolcvan százaléka olyan sportolókhoz tartozik, akik érmet nyertek a versenyeken. A Nemzetközi Doppingellenes Szövetség, a WADA elnöke, Sir Craig Reedie szerint, ha a vádak beigazolódnak, akkor a sportvilág eddig legnagyobb csalássorozatát sikerült leleplezni. Ez pedig érmek sokaságának visszavételét fogja jelenteni, ráadásul több híres sportoló karrierjéről derül majd ki: csak a tiltott szerek használatával válhattak a világ legjobbjaivá.
Sajnos az már eddig is tudtuk, hogy az atlétikában kimagaslóan magas a tiltott szereket használók aránya. Minden sportszerető reménykedett benne, hogy a WADA jó munkát végez és a szövetségek is keményen büntetik a doppingolókat, azonban ha a hír igaz, akkor az IAAF (Nemzetközi Atlétikai Szövetség) is bűnrészes lehet a doppingesetek eltusolásában.
A legszomorúbb az, hogy az erős sportdiplomáciával rendelkező országok sportolóinak esetei lettek eltusolva. Mint ismert, 2004-ben két magyar nehézatlétától vették el olimpiai címét. Kérdéses, hogy milyen alapon döntöttek annak idején arról, hogy pont a magyar sportolók lesznek terítéken, miközben a többi nemzet sportolója, főként az oroszok hasonlóan bűnösök voltak. Egy dolog biztos: a tiszta sport mellett elkötelezett emberek bizalma ezek után biztosan elvész.