Kalkulált spórolás: kötelező biztosítás kalkulátor

Kötelező gépjármű felelősségbiztosítás

Amikor eldöntjük, hogy autót vásárolunk, sokszor csak azt kalkuláljuk bele a terveinkbe, hogy mekkora az az összeg, amiért új, vagy akár használt autónkat szeretnénk majd beszerezni. Sőt, sokan még az autóvásárlás egyéb költségeiről is megfeledkeznek a nagy számolgatásban, így például az átíratás várható díjáról. Ha pedig nem vagyunk elég tájékozottak, még olyan költségek is növelhetik kiadásainkat, mint az eredetiségvizsgálat, melyet alapvetően az eladónak kell fizetnie.

Ugyanakkor egy autó esetében attól, hogy a tulajdonunkba kerül, és megtankoljuk a ma már nem éppen olcsón kapható benzinből, vagy gázolajból, szóval mindezek még koránt sem jelentik a kiadásaink végét. Évente teljesítményadót, a gépjármű kora szerint műszaki vizsga díjat is kell utána fizetnünk. Ehhez jön az időnkénti gumiszett, nyári és téli verzióban való megvétele is.

Előre nem látható költség pedig számos módon adódhat, hiszen köztudott, hogy ami elromolhat, az előbb-utóbb el is romlik. Az autónkban pedig számos ketyere működik, melyek képesek arra, hogy váratlanul felmondják a szolgálatot.

Szerencsére vannak olyan kiadások, melyeket előre tervezhetünk, és módunkban áll valamelyest befolyásolni mértéküket is. Az előre tervezhető költségek kategóriájába tartozik a kötelező felelősségbiztosítás, melyet például banki hitelből való autó vásárlásakor előre le kell a vevőnek fixálnia. Ez az a költségkategória, melyben spórolhatunk, ha nem az első ajánlatra ugrunk rá. Érdemes figyelmesen megnézni a különböző biztosító társaságok ajánlatait, és saját adatainkkal egy kalkulációt is készíteni. És természetesen az akciókról, kedvezményekről sem feledkezzen meg döntésének meghozatalakor!