Vámpírok folynak még a csapból is. Könyvek, filmek, könyvek alapján készült filmek és filmek alapján megírt könyvek. Egyik oldalon az ádáz gyilkoló gép, akinek ősi ellensége a napfény, a karó, a fokhagyma és a szenteltvíz, a másik oldalon a hős szerelmes, aki sosem iszik emberi vért, és nem árt neki a napfény sem.

Manapság eléggé felkapott ez a téma az irodalom háza táján. Sokan szeretik, hiszen ki ne szeretné a titokzatos, sötét karaktereket, akik az öröklét keménységével küszködnek? Ki ne szeretne róluk olvasni, ha már nem válhat azzá?

Létezik klasszikus vámpírirodalom, amit olyan írók mint Bram Stroker  és  Anne Rice méltóan képviselnek írásaikkal. Azok vámpírok. Emberek vérét szívják és legkevésbé sem romantikus lelkű lények. Aztán itt van az Anita Blake sorozat Laurell K. Hamilton tollából. Ott leszámítva, hogy erotikus könyvsorozatról van szó, a vámpírok csomó különleges képességgel rendelkeznek. Fantasztikusan kialakított világba csöppenhetünk a regény lapjain keresztül.   Itt van még Stephenie Meyer Alkonyata is, ami nem vámpíros könyv, sokkal inkább nőknek szóló szerelmes regény. Eleve nem véres akart lenni ez a regény, a benne szereplő vámpírokat összehasonlítva a klasszikus vérszívókkal, nem találunk túl sok közös jellemvonást a halhatatlanságon kívül.

Végigtekintve a vámpírok evolúcióját, sokat szelídültek és sokkal emberibbé váltak, mint amilyennek a klasszikus vámpírtörténetekben megismerhettük őket. Ezek az emberszerű hallhatatlanok sajnos már nem tudnak olyan borzongást előcsalni az olvasó lelkéből, mint ahogy mondjuk Drakula.