Vízilabda Európa-bajnokság: ki lett a legjobb?

Ma este eldőlt, hogy ki viszi el a pálmát az idei Vízilabda Európa-bajnokságon. A végső küzdelemben hazánk férfi válogatottja is indulhatott az aranyért. Az ellenfél pedig nem más volt, mint Szerbia. A vízilabda mérkőzések július 14.-én kezdődtek, és a magyar férfi válogatott egyenesen menetelt a győzelem felé vezető úton, egészen a döntő pillanatáig.

A finálé első gólját a szerb csapat szerezte emberelőnyének kihasználásával. Majd újabb góllal folytatta az ellenfél, de két gólos előnye nem tartott soká, mert másfél percnél a magyar válogatott is bevarrta az első gólt a szerbek hálójába. Az első negyed részeredménye 3-1 a szerbek javára. Sajnos a második negyed sem indult jól, alig másfél perc két újabb gólt hozott az ellenfélnek, majd öt gólra növelte előnyét a szerbek válogatottja. A magyaroknak csak a harmadik perc előtt sikerült megszerezni a második gólt a döntő mérkőzésen. A magyar kapus bravúrjai mentették meg csapatunkat a második negyedben attól, hogy az ellenfél még tetemesebb előnyt szerezzen. A második negyedet 7-2 gólaránnyal újra a szerbek vitték el.

A harmadik negyed első gólját egy jól érvényesített emberelőnnyel a magyar válogatott játékosa szerezte meg. Sajnos a szerbek válaszára sem sokáig kellett várni, így megint maradt az öt gólos hátrány számunkra. Egy bombasztikus lövéssel csattant be a negyedik magyar gól a hálóba, így eggyel közelebb kerültünk az ellenfélhez, mindössze két percre, amikor a kilencedik góllal visszaállt a már többször ismételt öt gólos előny. A negyed végén, egy percen belül született meg az ötödik magyar gól, majd hat másodperccel a vége előtt a hatodik góllal három gólnyi hátrányra faragtuk le az ellenfél előnyét. Az utolsó negyed első percében a szerbek mindjárt visszaszerezték öt gólos előnyüket, és végül 12-7 gólaránnyal elvitték az első helyet. A magyar válogatott pedig ezüstérmesként fejezte be a Vízilabda Európa-bajnokságot.

A bronzérem sorsa a férfiak csoportjában a fél hétkor kezdődő meccsen dőlt el az olasz és montenegrói válogatott összecsapásában. A montenegróiaknak kemény csatája volt az elődöntőben a szerbekkel, ahol a végső pillanatban alul maradtak, így jutott nekik osztályrészül a bronzmeccs az olaszokkal. A küzdelemből most győztesként, így bronzérmesként Olaszország került ki. A nőknél már tegnap lezajlottak a döntő mérkőzések. A magyar női válogatott az olasz csapattal küzdött meg a harmadik helyért. Szoros mérkőzésen, egy gólos előnnyel sikerült elvinni az ellenfél elől a bronzérmet. Sorozatban ez a harmadik bronzérem, melynek a válogatott és edzőjük együtt örülhet.  A női csoportban az első helyet a spanyolok szerezték, meg, a második helyen pedig a hollandok állhattak a dobogóra.