Hétvégi menü ötlet
Közeledik a hétvége, végre otthon lehet egy kicsit az ember. A hétköznapi rohanás után áldás, ha nem kell a tömegközlekedés, vagy éppen az autóutak okozta bosszúságokat megélni, nem kell fáradtan hazaesni és ezek után még a házimunka terheit is ellátni. Ügyes tervezéssel a hétvégébe belefér egy kicsit tovább való szundikálás, közös programok a családdal.
Persze a hab a tortán az lenne, ha csak pihenés és szórakozás lehetne a szombat és vasárnap minden dolgozó ember számára. A nők esetében ez ritka, hiszen hétvégén is várja a család a finom ételeket az asztalra. Sokaknak nem is annyira a beszerzés és elkészítés okoz problémát, hanem annak a kitalálása, hogy mit is főzzenek. Öröm, amikor egy – egy új recept jár kézről kézre, főként, ha olcsón és egyszerű módon készíthető el. Mindig újjal előrukkolni azonban nem megy, néha pedig a bevált receptek fintorgást csalnak a gyerkőcök arcára.
Általában a vasárnapi ebéd a legtöbb családban a klasszikus húsleves, valamint rántott hús krumplival, így a szombati menü a problémásabb. Ha Önnek is gondot okoz a hétvégi ebéd, akkor itt egy kis segítség a közelgő szombati főzés megkönnyítéséhez. A frankfurti leves például egy nagyon gazdag és finom étel. Elkészítése is mindössze az alapanyagok gondos tisztításával vesz el több időt, de a végeredményért megéri! Amellett, hogy finom, nagyon egészséges is, hiszen olyan tápláló dolgok kerülnek bele, mint hagyma, krumpli és a fő alapanyag a kelkáposzta. Az ízek kavalkádjáról pedig a szalonna és a fűszerek gondoskodnak. A “hab” a frankfurti levesen, vagyis inkább levesben a magyar konyha elmaradhatatlan alapanyaga a tejföl.
A frankfurti leves önmagába egy igen laktató étel, sokan nem is készítenek hozzá második fogást. Azonban egy könnyű és egyszerű süteménnyel még tartalmasabbá tehető a család ebédje. A hamis rétes még a kezdő háziasszonyoknak is sikerélményt biztosít, hiszen pikk-pakk elkészíthető, képtelenség elrontani. A végeredmény egy túrós rétes ízére emlékeztető sütemény, melyben ennek ellenére sem túró, sem rétes tészta nem található. Alapja a fodros kockatészta, illetve tej,tejföl és kefir valamint tojás, no meg az édes ízért felelős cukor, és bőséges vaníliás cukor. A hozzávalókkal nincs más teendő, mint mindent beleönteni a kivajazott, zsemlemorzsázott tepsibe, összekavarni és már sülhet is a finomság tűpróbáig!