Megszületünk és ettől a pillanattól kezdve a halál életünk részévé válik. Sajnos az életkor előrehaladtával egyre többször szembesül az ember azzal, hogy az élet véges, és ismerősök, barátok, rokonok, vagy éppen közeli hozzátartozók sírjánál állva kell megküzdeni a gyász okozta fájdalommal.

Mikor valaki gyászol, sokszor hallhatja vigaszként, hogy az elvesztett szerette csak testben távozott el, de amíg emlékszik rá, míg gondolataiban ott van, addig tovább él benne. Mikor a szeretett személy elvesztése még friss, mikor még a gyászban nem tart ott az ember, hogy túlessen a sokkon, a tudatosulás szakaszán, mikor még üresnek érzi magát a másik nélkül, akkor ez a mondat csak üres frázisnak hangzik. Tartalma csak akkor lesz érthető és megélhető a gyászolónak, amikor eljut odáig, hogy fel tudja dolgozni a szeretett személy halálát, el tudja képzelni nélküle is az életet. A  gyász folyamata ekkor lezárul, és igazzá válik számára, hogy valóban igaz, az elhunyt szeretteink emléke bennünk él tovább.

A  Mindenszentek és Halottak napja, dátum szerint november hó első két napja a halottakra való emlékezés ünnepének ad helyet. Akik csak tehetik, ellátogatnak már korábban a temetőbe, hogy elrendezzék szeretteik sírjait a megemlékezés idejére, amikor majd virágokkal, mécsesekkel díszítik fel őket, és közben csendesen imádkoznak, magukban elbeszélgetnek az elvesztett személlyel. Akik nem tudják megtenni, hogy személyesen, a sírok mellett állva emlékezzenek meg a szeretett és elvesztett személyekről, ők otthon gyújtanak gyertyát és közös emlékezéssel, vagy csendes magukba tekintéssel idézik fel elhunyt szeretteiket.

A Halottak napja bizony nem az önfeledt örömről szól, és a megemlékezés sokszor csal könnyeket a szemekbe, de akármilyen fájdalmas is ez az időszak, mindenképp fontos, mert megerősíti és megnyugtatja a lelket.

„S ma minden kicsit elhalkul, néma lesz a világ,

Nem érzünk már mást, csak gyászt és hiányt.

Ma értetek égnek a halovány fények,

S bennünk újra fellobbannak a remények.”

(Bojtor Zsuzsanna: Nektek…)