A legbiztosabb befektetés: az egészség

Befektetés. Ezt a szót hallva mindjárt az villan fel az ember lelki szemei előtt, ahogy kevés pénzből egy jó lépéssel egyre több lesz. Mikor arról van szó, hogy hogyan éri meg befektetni, először az anyagiak jutnak a legtöbb ember eszébe. Pedig nemcsak a pénz fial pénzt, nemcsak forintból, euróból, fontból és egyéb pénznemekből lehet vagyonra szert tenni. Az ember tőkéje nemcsak anyagi javakból áll, hiszen a tudás is hatalom, és a kapcsolati tőke is sokszor többet ér a pénznél.

Ami pedig még fontosabb, hogy minden vagyon, tőke, akár pénzbeli értékkel mérhető, akár nem, az ember nélkül nem létezne, vagy mit sem érne. Tehát a legfontosabb eleme mindennek, így a befektetéseknek is maga az ember, testi-lelki mivoltában. Amikor befektetésről beszélünk, érdemes azon is elgondolkodni, hogy az élet mely területei azok, ahol ugyan pénzt fektetünk be, de nem a kamatok, a hozam, a pénzbeli haszon érdekében, hanem mindezek maximum csak közvetett célok, az elsődleges hajtóerő viszont más. Például a mai világban ahhoz, hogy gyermekünk jövőjét biztosítani tudjuk, előre kell gondolkodni és pénzt befektetni, hogy csemeténk majd szakmát szerezhessen, felsőoktatásba részt vehessen. Biztosítás, megtakarítás révén ez ma már könnyedén megoldható. Ebben az esetben nem azért fektetjük be a pénzünket egy megtakarításba, hogy abból úgymond meggazdagodjunk, hanem gyermekünk érdekébe, az ő jövőjét, szellemi tőkéjének gyarapodását szeretnénk megalapozni.

Ahogy a jólét biztosítása a család és önmagunk számára, ugyan úgy fontos, hogy az egészségbe való befektetés is szerves része legyen életünknek. Bizony, az egészségbe is sokféleképpen lehet befektetni. Ha valaki jól gondolkodik, annak egyértelmű, hogy egészség nélkül bizony minden más előrejutási kísérlet az életben kudarcra van ítélve. Ha valaki megbetegszik, akkor keresőképtelenné válhat, elvesztheti döntési képességét, anyagilag nehéz helyzetbe kerülhet. Egy betegség könnyedén felforgathatja bárki életét. A betegség alatt természetesen ne egy akut megbetegedést értsünk, hanem olyan szervi, vagy mentális állapotot, mely hosszútávon kihat a beteg életére, például egy végtagtörés, egy agyi infarktus, egy elhúzódó gyászfolyamat, vagy mély depresszió kialakulása.

Jól gondolkodik az az ember, aki hosszútávon előre tervez, és fontosnak tarja, hogy egészsége megóvása, a betegségek elkerülése végett, valamint a lehetőségek kockázatának csökkentése érdekében ne sajnálja a plusz anyagi ráfordításokat. Mi is lehet ez a plusz? A helyes táplálkozás, vagyis a vitaminokban, ásványi anyagokban, megfelelő tápanyagokban gazdag étrend mellett a rendszeres testmozgás biztosítása alapvető feltételei az egészségnek. Az egészséges táplálkozás mellett a szervezet karbantartása időnként igényel vitaminokat, melyeket adott évszakban nehéz táplálékkal bevinni.

A test karbantartása mellett a lélek ápolása is fontos az egészséges szemléletű embernek. A rohanó világban éppen ezért időt, és pénzt kell áldozni arra, hogy kikapcsolódhasson az ember, például egyszer-egyszer barátokkal való szórakozás, egy kellemes szaunázás, szabadban való kirándulás, esetleg wellness hétvége, nagyobb utazás során. Ha ezekre a dolgokra nem sajnálja az ember a pénzt, és hajlandó megtakarítani, félretenni, kikalkulálni ezek költségeit, akkor nap, mint nap befektet egészségébe, mely hosszútávon megtérül számára.