Mi lesz a devizahitelekkel?

A devizahitelek és főként a devizahitelesek sorsa már örökzöld téma. A 2008-as válság óta nem titok, hogy azok, akik devizahitelt vettek fel, bizony rosszul jártak. Sajnos köztük vannak olyan emberek is, akiknek már csak emlék a hitelből vett ingatlan, vagy esetleg autó. Éppen az eladósodás, a hitellel való „bebukás” nagyarányú volta miatt 2011-ben az állam fontosnak találta, hogy valamilyen módon segítsen a devizahiteleseken. Az első mentőcsomag részeként került kialakításra az árfolyamgát rendszere, mely azóta kisebb-nagyobb módosításokkal, de egyre több adósnak biztosít átmeneti tehermentesítést. A devizahitelesek terhei azonban a könnyítések ellenére is igen tetemesek, így az állam újabb segítségnyújtáson gondolkodik.
Egyelőre még csak utalások hangzottak el az újabb mentőcsomagról, melynek létjogosultságát igazolja, hogy a kormány szerint is a devizahitelek hibás termékek, és ennél fogva ki kell vezetni őket a hitelpiacról. A még csak körvonalazódó, egyelőre egyeztetések alatt álló mentőcsomag tartalmáról felröppenő hírek szerint a forintosítás is szóba jöhet. Ez azt jelentené, hogy egy meghatározott árfolyamon rögzítve alakulnának át a devizahitelek forinthitellé. A lehetőségek közt említésre került a kamatok rögzítése is, mely kevésbé érintett téma, annak ellenére, hogy az adósok jelentős hányadának helyzete nemcsak az árfolyammozgás miatt vált szinte lehetetlenné, hanem a kamatok „mértéktelensége” miatt is. Kósza hírek szerint, ha a forintosítás megtörténik, akkor a rögzített árfolyamhoz képest újraszámolják, hogy ki mennyit fizetett eddig a hitelébe, és ez is némiképp csökkentheti a jövőbeni költségeket.
Hogy ténylegesen mit fog tartalmazni a majdani mentőcsomag, arra még őszig várnia kell a hiteleseknek. A miniszterelnöki utasítás szerint a gazdasági miniszternek szeptemberre fel kell mérnie a lehetőségeket és kell majd előállnia a lehető legoptimálisabb megoldással. Egyelőre tehát csak feltételezések vannak, és olybá tűnik, a segítségnyújtás a svájci frank alapú hitelekre lesz kihegyezve, és ezeken belül is a jelzálogalapú kölcsönökre.
A remény tehát megvan ebben a kilátástalan helyzetben, amit nap, mint nap megélnek a devizahitelesek és családjaik, hogy lesz egy kis könnyebbség. Egyelőre azonban megnyugodni senkinek sem kell, hiszen az elhangzott nyilatkozatok még ígéretnek sem vehetők, csak lehetőségekről szólnak. Hogy pontosan kik és milyen konstrukciókkal élhetnek majd az újabb mentőöv kapcsán, ez most még a jövő titka.